MAGYAROK SZÖVETSÉGE RÁKOSMENTE
MAGYAROK SZÖVETSÉGE RÁKOSMENTE
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKEK
 
óra
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-02-13
 
ÖTLETFAL
Tartalom
 
HÍREINK

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

A Magyarok Országos Gyűléséről

  2010.08.17. 09:27

 

 

Röviden: jó volt ott lenni, jó volt részt venni benne. A közös munka, a közös feladatok, a tenni akarók hozzáállása feledteti a mindig jelen levő kisebb - nagyobb bosszúságokat.

Nagy találkozások, egymásra borulások, beszélgetések. Gyönyörködés a sok szép emberben, viseletben, kézműves termékekben. A bemutatókban, az élőképekben, a szertartásokban, nem egyszer a könnyeinket palástolva. Bár a test el- elfáradt lelkileg feltöltődtünk hosszú időre.

Egy mozzanat volt csak, ami nagyon, de nagyon mellbe vágott, és felháborított:
 a Szent Korona Bemutatása közben, a református egyház küldöttének a megszólalása.
Annyi mindenről beszélhetett volna, ott, ahol a magyarok színe- java  megemelkedett lélekkel, a magyarságát végre megélhetve, együtt van.

Ő ott a „kiválasztott népről, Izrael fiairól, Dávidról prédikált nekünk, és ez nem lehetett véletlen.

Ez az egyház üzenete volt a magyarságnak.

Ezt mindenki értékelje a saját vérmérséklete szerint!

 

Egy ismerősöm / aki egyébként magyart tanít az iskolában, annak ellenére, hogy nem érti, nem érzi a magyarságot/ kíváncsiságból kilátogatott.  Reménykedtem, hogy a sok szépségből megragadja valami, de hiába, mert rövid nézelődés után nagyon mehetnékje támadt.
 Szóval ő megkérdezte, mi haszna van az egésznek? Jellemző volt a kérdés is.
Mintha azt kérdezte volna, mi haszna van a versnek, a zenének a művészetnek?!

Ezek, a csak haszonban gondolkodók nem értik:
 hogy az ilyen összejövetelekkel kereslet, kínálat keletkezik,
hogy kihalófélben levő szakmák kezdenek újra éledni,
 hogy emberek meg tudnak élni a két kezük munkájából,
hogy nemcsak a multik rabszolgájaként lehet élni,

hogy a magyar ember lelke újra éled

Ehhez kellenek ezek a Magyarok Vásárai, Piacai, Gyűlései.

 

Okkal szidjuk a politikusokat, de csendben történt itt valami alapvető változás / igaz ez a médiának nem hír/ Módosult a kistermelői rendelet.

 

http://www.umvp.eu/?q=hirek/modositott-kistermeloi-rendelet-lepett-eletbe

 

Elkezdődött valami: Érdemes lesz újra megművelni a földet, állatot tartani!

Most sokan ráébredhetnek, hogy az idegen érdekek kiszolgálói az EU-ra hivatkozva szisztematikusan mennyi mesterséges akadályt raktak elénk ilyen módon is.

Hogyan lehetetlenítették el a vidéki megélhetést, a gazdálkodást, A MAGYAR LÉTET.

Milyen égbekiáltó gazságokat követtek el ellenünk tudatosan és tudatlanul.

 

Bizakodva, hogy előbb - utóbb rátalálunk a helyes útra, amelyik  felemelheti a magyarságot!

Koska György

Magyarok Országos Gyűlése 2010 augusztus 13-14-15 Kunszentmiklós-Bösztörpuszta

  2010.08.11. 16:02


Immár két éve Bösztörpuszta ad otthont a magyarság legnagyobb évi találkozójának. Ezalatt sok százezer ember átélhette, hogy „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség”

És most újra lehetőségük van a magyaroknak gyönyörködni magukban.
Önkéntes segítők az ország minden tájáról összeadják erejüket, munkájukat, lehetőségeiket, hogy az ide látogatók minél teljesebb képet kapjanak a magyar kultúra kincseiből.

 

Lesz: történelmi élőkép, harcművészeti bemutatók gyalog, lovon, levegőben.
Színpadi koncertek, színházi előadások, viselet bemutatók, kiállítások. Gyermekfoglalkoztatók, szakrális programok, gyógyító falu.
Közélet, gazdaság, kézműves és őstermelői vásár.

 

Sátorozási lehetőség

A MÁV 33 %-os menettérti kedvezményt biztosít.

Külön busz járatok Budapestről

Stb. stb. stb.

 

http://www.bosztorpuszta.hu/


ÖTLETFAL

  2010.08.05. 20:11

Új rovatot hoztam létre.
A bal oldali menüben rákattinthatsz, és tedd hozzá te is a magadét!

Nem kell regisztálni sem.

 

Készülődés

  2010.08.02. 20:33

Augusztusban két nagy seregszemle lesz

6-7-8 Bugac   Kurultáj
13-14-15 Kunszntmiklós -Bösztörpuszta   Magyarok Országos Gyűlése

Sokan gondban vannak melyikre menjenek.
Én úgy döntöttem, mindkettőn ott leszek, és felállítom a jurtát. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőn kiváló MAGYAR emberekkel fogok találkozni. Akik meg nem így gondolják, azok magukat fosztják meg eme nagyszerű lehetőségtől.

Már sütünk!

  2010.07.13. 08:52

Készülnek az első lepények, na és a kenyerek.

Kemenceépítés

  2010.07.08. 21:03

Már jól áll!

Huba barátunk jól dolgozott.

Magyarok Szövetsége Pest Megye

  2010.07.04. 08:44

II. ÜLLŐ VEZÉR NAP és

KARIKÁS  OSTOROS TALÁLKOZÓ

2010. július 10-én 9 órai kezdettel városi napot tartunk a 907-ben zajlott pozsonyi csata évfordulójára emlékezve. A csatában halt hősi halált Árpád fia, Üllő vezér, városunk névadója sok ezer magyar harcossal együtt.

Családi vasárnap délután

  2010.07.02. 17:04

Mivel már régen volt, ezért vasárnap délután 3-tól családi napot tartunk.
Folytatjuk a kemenceépítést.
 Most ellesheted a titkot!
Közben ehetsz bográcsban sült lángost, lőhetsz íjjal, játszhatsz, kipróbálhatod a fegyvereinket, beszélgethetsz, énekelhetsz, csinálunk egy táncházat, szóval közösségi életet élhetsz.
Mivel nem állunk valami rózsásan, ezért minden támogatásnak, hozzájárulásnak örülünk.
Ha hozol saját készítésű süteményt, innivalót, ennivalót, azt megoszthatod a többiekkel! De, ha csak magadat hozod, akkor sem dől össze a világ!

SZKÍTÁK! HUNOK! MAGYAROK!

  2010.07.02. 17:01

SZKÍTÁK! HUNOK! MAGYAROK!

A pozsonyi csata 1103. évi évfordulója tiszteletére tiltakozó nagygyűlésre hívunk minden szkíta, hun, magyar testvérünket a Magyar Tudományos Akadémia elé!

A pozsonyi csata elhallgatása és más történelmi hazugságok leleplezése elsőrendű célunk. Ezt a nemzetet tudatilag tették tönkre, ezért tart itt hazánk.

Találkozzunk az idegenszemléletű történelemoktatás és népünket lejárató, mindenki másnak megfelelni vágyó "tudományosnak tűnő" hazugságok ellen.

Nagygyűlésünk időpontja: 2010. július 7. szerda 19:00
Helye: Magyar Tudományos Akadémia előtti parkoló, Rosewelt tér 9.


Előadók:
      Herczeg Ferenc - nemzettudat építő munkás, Pilis-kutató
      Szántai Lajos - magyarságkutató történész
      Murányi Levente - országgyűlési képviselő
      Dr. Horkovics-Kováts János - Magyarok Világszövetsége alelnöke

Megjelenés minden szkíta, hun és magyar számára kötelező!
Árpádházi zászlót hozzatok!

Szervező:
      Nemzeti Konzervatív Kör
      www.szentendreinkk.hu
      [email protected]
 

Megkezdtük a kemenceépítést!

  2010.07.02. 00:01

 

   

 

 A családi tűzhely, a közösségi tűztér emberemlékezet óta az együttlét, a közös tevékenység színtere volt. A hely, ahol a család  egyszerre leül a közös asztalhoz. Ezt vette el tőlünk a központi fűtés, a villany, gáz, a kényelem. Na és a lakótelep, ahol mindent másoktól várunk, ahol mindenben másoktól függünk.

 

DE MINDENBEN!

 

Aki teheti készítsen a kertjébe tűzrakó helyet, vagy menjenek hegyekbe, völgyekbe, vizekhez, sziklákhoz!

Hívja oda családját, barátait, szomszédait! Bográcsoljanak, süssenek, beszélgessenek!

 

Figyeljenek egymásra!

Horthy Miklósra emlékezünk

  2010.06.18. 09:32

Ma 18.00. -kor megkoszorúzzuk a Bp. XVII. Szabadság sugárúton állított emléktáblát.

Horthy Miklós,- egy kilenc gyermekes (hét fiú,- két lány) középbirtokos család ötödik gyermekeként született Kenderesen, 1868. június 18-án.

Változott valami?

  2010.06.15. 16:45


Egy négygyermekes családot lakoltatnak ki ma a XXII. kerületi Nagytétényben. A helyszínen legalább 60 rohamrendőr biztosítja a kilakoltatást, a Jobbik képviselői útjukat állva próbálják megakadályozni az embertelenséget. Közben felröppent a hír, hogy a házban meghalt az idős nagymama.

 

(A helyszínen az MSZ tagjai is megtették, (a résztvevők közel harmadát tették ki), amit megtehettek. Mikor kitoltak bennünket a rendőrök a házból, néhányan  úgy éreztük, többet nem tehetünk az ügyért. Egy órakor eljöttünk, de úgy látszik a dráma még nem ért véget!)

http://barikad.hu/node/55457

 

Mivel ez jobbikos hírportál, ezért természetesen magukat fényezik.

Ha az MSz híradás is ott lett volna, a cikkemet is tőlük vettem volna!

*

Az Msz közleménye: 

 http://www.magyarokszovetsege.hu/content/ami-az-igazsaghoz-hozzatartozik-tauzin-krisztina-kilakoltatasanak-toertenete

Tanulság: az előzményeket nem ismerem, és nem akarok ítélni.
Egy azonban biztos, hogy a ragadozók kapzsiságán kívül, a hibás döntések sorozata is sokszor közrejátszik az életünk rosszabbra fordulásában.

Néhány tapasztalati belegondolás:
sokszor nem gondoljuk át hogyan kezeljük pénzügyeinket
felületesek vagyunk, nem tájékozódunk körültekintően
nem figyelünk határidőkre
sértett önérzetünkben a felszólítások nem egyszer a kukába kerülnek
homokba dugjuk a fejünket
nem keressük a megoldást
stb., stb.

Június 11 Tehetségkutató Verseny

  2010.06.14. 12:25

Kedves Szövetségesek! Matyasovszki Gábor, budapesti elöljáró levele:

Először is szeretném megköszönni annak a 20 főnek az áldozatos munkáját,
akik a múlt pénteken megtartott budapesti és Pest-megyei tehetségkutató
vetélkedő megszervezésében és megtartásában részt vettek.



Aki nem volt ott a versenyen, annak elmesélném, hogy hogyan is zajlott le az
esemény.
 

Napisten hava 14. napján

  2010.06.11. 16:23

A Magyarok Szövetsége   Budapest XVII Kerületi Szervezete 

 Folytatja: a "HAZATALÁLÁS" című előadássorozatot. 

 Rákoscsabai Közösségi Ház  Budapest XVII. Péceli út  222  

 

2010 június 14.-én hétfőn 18.00

Marosvári Imre

Hadi szokások és katonai erkölcs az Árpádház kihalásától az 1867-évi kiegyezésig.

 

 

Papp Lajos beszéde

  2010.06.07. 15:17

A magyarság őslakos Európában...Őseink évezredek óta itt laktak- néhány csoportjuk szétrajzott, majd évszázadok múlva hazatalált

Az utóbbi két évtizedben a genetika rendkívül sokat fejlődött. Az eredmények egyre megbízhatóbbak lettek, az elvégzett vizsgálatok száma pedig nagyságrendekkel nőtt a korábbiakhoz képest. Mindez bennünket, magyarokat is érint, mert ugyan a hazai források ezen a területen is szűkösek, de a nagy nemzetközi populációgenetikai vizsgálatokba legtöbbször minket is bevontak. Ezek révén egyre több adat áll a rendelkezésünkre. Sokaknak talán meglepő, de ezek az adatok éles ellentétben állnak "hivatalos" történelmünkkel. A genetikai vizsgálatok ugyanis egyáltalán nem igazolják se "finnugor", se "török" eredetünket. Azért nem, mert mi nem vagyunk se finnugorok, se törökök, és a genetika a finnugrizmussal és a turkológiával ellentétben valódi tudomány.

A külföldi vizsgálatok közül a legismertebb a Semino-féle, 2000-ben elvégzett sorozat, mondhatni mérföldkő a nemzetközi összehasonlítások területén. Az általuk elvégzett Y-kromoszómás vizsgálatok szerint: "A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja. ...A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, 11 %-a az EU-7, és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda. Mindez azt jelentheti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja." 

Trianoni megemlékezések Rákosmentén

  2010.06.04. 07:55

2010 június 4.-én

11.00 Trianoni emlékmű avatás

Jókai Mór Általános Iskola 1171 Budapest, Szánthó Géza u. 60.

A Trianoni békediktátum évfordulójára autós-motoros felvonulás Pécelen!
Találkozó: 2010. június 4. 16 órától Pécelen a Kossuth téren!
Indulás: 16 óra 32 perckor, a diktátum aláírásának pillanatában!
A felvonulás időtartama max. 1 óra, de inkább kevesebb.

19.00 Megemlékezés Rákoskeresztúron az Országzászlónál

Beszédet mond Böjte Csaba

20.00 Megemlékezés a Világháborús Hősi Emlékműnél

 

2010 Június 6.-án

17.00 Pécelen A töténelmi Nemzeti Emlékparkban

Megemlékezés - Műsor - Koncert H599

 

PEST MEGYEI SZALA

  2010.06.02. 15:30

OTT TALÁLKOZUNK.

JÓ SZÓRAKOZÁST!

Hősök Napja

  2010.05.28. 00:52
 

 " HUNGARIA ANYA SIRATJA FIAIT"

Május utolsó vasárnapja nemcsak gyereknap, hanem A Hősök Napja is.

Ez pedig arra is ráébreszthet bennünket, hogy a valódi háborúk, valódi áldozatokkal járnak.


 

Elfogadták a kettős állampolgárságról szóló törvényt

  2010.05.28. 00:48

 

   

Rövidesen eljön az idő, mikor újra:

"MAGYARNAK LENNI BÜSZKE GYÖNYÖRŰSÉG",

de ehhez nekünk is oda kell tennünk a magunkét!

előadás

  2010.05.26. 10:52

 

A Magyarok Szövetsége   Budapest XVII Kerületi Szervezete 

 Folytatja: a "HAZATALÁLÁS című előadássorozatot. 

 Rákoscsabai Közösségi Ház  Budapest XVII. Péceli út  222  

 

2010 május 31.-én hétfőn 18.00

Koska György baranta oktató

A népi gyermekjátékok hatása életünkre.

Játszani is engedd, avagy eleink miért nem ismerték a diszlexiát! 

 * 

2010 június 14.-én hétfőn 18.00
Marosvári Imre

Hadi szokások és katonai erkölcs az Árpádház kihalásától az 1867-évi kiegyezésig.

//mhsebaranta.gportal.hu/

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE