Az Attila-vonal

A II. világháborúban Magyarország védelmi rendszerét
elsõdlegesen az ország keleti határain építették
ki (Árpád-vonal, Hunyadi-, Szent-László-állás), hiszen
a szovjet támadás innen volt várható. Azonban a román
kiugrással gyökeresen megváltozott a helyzet. A
Kárpátokat megkerülve, délkeleti irányból az Alföldön
át akadálytalanul indulhatott meg a támadás. A védekezõknek
is reagálniuk kellett az így kialakult szituációra.
Ennek a támadási iránynak a lezárására épültek
meg azok a fõ védelmi vonalak, melyek már Magyarországon
túl, Németország dél-keleti határainak védelmét
is kellett, hogy szolgálják. Ezek a fõ vonalak,
amelyek ÉK–DNy irányban összefüggõen szelik át az
országot: a Karola-vonal, mely az Északi-középhegység
déli oldalán húzódott, az Attila-vonal, amely Budapest
védelmét volt hivatott ellátni, és végül a Margit-
vonal, amely Budapesttõl a Balatonig, majd tovább
egészen a Dráváig húzódott. A védelmi rendszer
ilyen jellegû kialakításának döntõ szerepe volt abban,
hogy Budapest város és lakossága a II. világháború
egyik legkegyetlenebb városostromát szenvedje el.
Mint említettük, az Attila-vonalnak kellett feltartóztatnia
az Alföld felõl érkezõ, Budapest elfoglalására
irányuló szovjet támadást.
„Az Attila-vonalat 1944. szept. 22-tõl építették ki.
Szárnyaival a Dunára támaszkodott, összekötötte a
Karola-vonalat a Margit-vonallal. Három védõövbõl
állt. A külsõ Dunaharaszti – Vecsés – Ecser – Maglód
– Valkó – Gödöllõ – Szada – Veresegyház – Csomád
– Alsógöd; a közbülsõ Soroksár – Soroksárpéteri –
Pestszentimre – Pécel – Isaszeg – Kerepes – Mogyoród
– Fót – Dunakeszi; a belsõ (az Attila-vonal-III.) az akkori
peremvárosok: Csepel – Pestszenterzsébet – Pestszentlõrinc
– Rákoskeresztúr – Rákoscsaba – Cinkota
– Rákosszentmihály – Rákospalota – Újpest külsõ szélén
húzódott. A budai oldalra nem terjedt ki.
Nem épült ki teljesen, katona, idõ, technikai eszköz és fegyver
hiányában.”

A védők hősiesen ellenáltak a többszörös túlerőnek, nagy idő és emberveszteséget okozva a támadóknak.