MAGYAROK SZÖVETSÉGE RÁKOSMENTE
MAGYAROK SZÖVETSÉGE RÁKOSMENTE
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKEK
 
óra
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-02-13
 
ÖTLETFAL
Tartalom
 
HÍREINK
HÍREINK : Egy segélykiáltás a levelezésemből! > Magyar Őstörténeti elektronikus könyvtár megszűnőben

Egy segélykiáltás a levelezésemből! > Magyar Őstörténeti elektronikus könyvtár megszűnőben

  2011.05.09. 10:47

Egy segélykiáltás a levelezésemből! > Magyar Őstörténeti elektronikus könyvtár megszűnőben

 

Szeretnék segíteni valakinek, aki önzetlenül ÉRTÉKET hozott létre.
Nem beszélt róla, hanem tette a dolgát. Azonban e sok munka veszendőbe mehet!

"Ingyenesen létrehoztam és elérhetővé tettem Magyarország legnagyobb elektronikus könyvtárát és könyvtárgyűjteményét méghozzá semmiféle anyagi támogatás nélkül.
Világritkaságok vannak benne, és sokszor hasonmásban!
Több ezer tétel és több százezer kutatható anyag, aminek elérhetősége hamarosan meg fog szűnni.

  Tudom, hogy kevés a szabadidőtök, azt a keveset sem biztos, hogy az internet mellett szeretnétek eltölteni. De, ha tehetitek, csak néhány pillanatra is, kérlek Benneteket nyissátok meg ezt az elektronikus könyvtárat,csodálatos dolgokat fogtok felfedezni benne!

http://www.konyv-e.hu/e-tortenet.html

 



Egyébként tudjátok, hogy mit jelent az, hogy magyar kultúra?
NEM. Mert nem taníthatták meg veletek.
> Közületek is amikor megkérdezi az ember, hogy szerintetek mennyi
> középkori magyar vonatkozású írott dokumentum létezik, ami megmaradt. A válaszok:
> tíz, száz! S még a legtájékozottabb őstörténeti érdeklődő is max. ezerig
> jutott el? A hivatalos oldal persze meg hallgat. Szerintetek mennyi van,
> ami létezik? Minimális számot mondok, ami bizonyítható. TIZENÖT MILLIÓ!
> Tizenötmillió, tehát minden magyar embernek jutna egy értékes ritkaság!
> És ez mind létezik a mai napig! Képzeljétek el, hogy mennyi lehetett
> eredetileg, hogy az köztudott, hogy a nagy része elpusztult! És azt
> gondoljátok, hogy a legtöbbjük latin? Ebben is tévedtek, mert sokkal
> több görög nyelvű dokumentum keletkezett, sőt nemegyszer az esztergomi érsek
> az egész keleti egyház feje is volt! Nálunk nem volt egyházszakadás. Mit
> nem tudtok még? Hogy a legtöbb írott emlék nem is latin, nem is görög, hanem
> magyar nyelven született. És sokuk ma is létezik. Elkeseredett harcot
> folytatok, hogy észrevegyétek... hiába. Mi létezik még a hatalmas
> pusztulások áradatában? Szinte minden, ami fontos.
Minden, amiből újjá lehet születtetni egy országot
Az egyik törzsünket valaha úgy hívták, hogy
> MÉD, a
> medica, az orvoslás tudomány pedig szó szerint azt jelenti, olyan mint a
> médeké! Mi még az ellenségeinket is meggyógyítottuk. Tudjátok azt, hogy
> egy innen származó 8 éves Árpád-házi királylány honosította meg a
> fürdőkultúrát  nyugaton! Méghozzá sikerrel, mivel a nyugati félteke nyelveiben
> mindenhol, eme 8 éves kislány becenevét használják a fürdőkád elnevezésére. Elisabeth
> Elgondolkodtató az is, hogy én itt vidéken egyetlen egy angol eredetű
> szót sem használok a magyar nyelv beszélése közben; addig az angol nyelvű
> 'társam' több száz magyar eredetű szót használ, amik technikai
> találmányként kerültek bele az ő nyelvükbe a középkor és az újkor folyamán.
> Gyakorlatilag sosem tud úgy beszélni, hogy néhány mondatonként ne használna legalább
> egy magyar eredetű szót! De ezeket már mind nem írhatom meg.
>
> A sort végtelenségig lehetne folytatni... de kit érdekel ez, ha ma már
> nem szeretnek olvasni és tudni...
>
> A levelezőlistáról légy szíves levenni, mert hajléktalanként úgy sem
> tudnám elolvasni, s néhány hónap múlva a kultúr - honlap is megszűnik, s
> így higgyétek azt, hogy tényleg csak tíz emlékünk vészelte át az idők
> viharát. Mert valóban a közeljövőben ennyi lesz, ha egy ország nem képes
> felébredni, akkor meghal. Ennyit tehettem, mindig segítséget vártam, de
> hiába. Ez egy utolsó kérés, mert többre már nincs lehetőségem,
> olvassatok legalább ebben a fennmaradó néhány hónapban, és adjátok
> tovább az üzenetet, ha lélekben magyarok vagytok:
>
> http://www.konyv-e.hu<?xml:namespaceprefix = o ns =
> "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />
>

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE