Horthy Miklós Nagyváradon

Anyám sokszor mesélte az akkor történteket,
S mindannyiszor csak úgy nyelte a könnyeket.

Trianon után Erdélyben halotti csend honolt,
Még a templomokban is csak siratódal szólt.
De, egy délután Várad utcáin kiáltozni kezdtek:
-Emberek! Vége van a sok-sok gyötrelemnek!­
Visszaadták Erdélyt I érdemes volt tűrni,
Mindennap a jó Istenhez sírva könyörögni!

20 év szenvedés után az ég áldást küldött reánk,
Imánk meghallgattatott, s visszakaptuk hazánk!
Nagyváradnál már honvédok állottak a vártán,
Elöl, haladt Horthy Miklós hófehér paripán.
Virágszőnyeg volt az utca, merre elhaladtak,
Lányok, s fiúk, velük együtt vígan masíroztak.
Áldás hullt a Kormányzóra és a seregére,
Vízhangzott a sok-sok vivát,  fel a magas égre.
Virágos kert lett a város, a szívek mosolyogtak,
Aggastyánok, fiatalok táncoltak, daloltak.

Ezt a csodás napot, feledni nem lehet!

,

Így fejezte be anyám az igaz történetet.

De csak pár évig tartott a boldog életünk,
A háborút és Erdélyt, újra elvesztettük.
Hontalannak lenni, mily szörnyű gondolat,
Azóta is szenved népünk a balsorsa miatt!
Végleg eltűnt a mosoly jó anyám arcáról,

S nem hallatszott többé dal, szomorú ajkáról!