MAGYAROK SZÖVETSÉGE RÁKOSMENTE
MAGYAROK SZÖVETSÉGE RÁKOSMENTE
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKEK
 
óra
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-02-13
 
ÖTLETFAL
Tartalom
 
HÍREINK
HÍREINK : Akinek részben sikerült.

Akinek részben sikerült.

  2010.09.13. 19:48

Ma koszorút helyeztünk el Rákoscsabán,
a Kormányzó úr emléktáblájánál.
60 éve1940
szeptember 13.-án fejeződött be a II. Bécsi döntés alapján Erdély egy részének és Székelyföldnek a visszafoglalása

Bán Imre Nagyváradi tanár verse:


                           Horthy Miklós Nagyváradon

Anyám sokszor mesélte az akkor történteket,
S mindannyiszor csak úgy nyelte a könnyeket.

Trianon után Erdélyben halotti csend honolt,
Még a templomokban is csak siratódal szólt.
De, egy délután Várad utcáin kiáltozni kezdtek:
-Emberek! Vége van a sok-sok gyötrelemnek!­
Visszaadták Erdélyt
I érdemes volt tűrni,
Mindennap a jó Istenhez sírva könyörögni!

20 év szenvedés után az ég áldást küldött reánk,
Imánk meghallgattatott, s visszakaptuk hazánk!
Nagyváradnál már honvédok állottak a vártán,
Elöl,
haladt Horthy Miklós hófehér paripán.
Virágszőnyeg volt az utca, merre elhaladtak,
Lányok, s fiúk,
velük együtt vígan masíroztak.
Áldás
hullt a Kormányzóra és a seregére,
Vízhangzott a sok-sok vivát,
 fel a magas égre.
Virágos kert lett a város, a szívek mosolyogtak,
Aggastyánok, fiatalok táncoltak, daloltak.

Ezt a csodás napot, feledni nem lehet!

,

Így fejezte be anyám az igaz történetet.

De csak pár évig tartott a boldog életünk,
A
háborút és Erdélyt, újra elvesztettük.
Hontalannak lenni, mily szörnyű gondolat,
Azóta is szenved népünk a balsorsa miatt!
Végleg eltűnt a mosoly jó anyám arcáról,

S nem hallatszott többé dal, szomorú ajkáról!


2010. szeptember 13.                                   Bán Imre


 

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE