Tisztelték az eget, a földet, a napot, a holdat, a tiszta vizű forrásokat ,és az erdőt ami táplálta őket. Békében éltek a teremtett világgal. Énekelték saját ősi dalaikat, azt zenélték, táncolták, mesélték, amit még ükapáiktól tanultak.

Egy napon érkezett egy messziről jött idegen, aki csillogó- villogó üveggyöngyöket osztogatott, és azt mondta az ámuló, bámuló törzs tagjainak, hogy elavult a ti zenétek, táncotok, éneketek. Énekeljetek , táncoljatok dobozból jött zenére , mert ez fejlettebb, mint a ti szégyellni való zenétek, mert ez hozza a szabadságot! A világon mindenhol ezt járják.

A törzs tagjai csak ámultak, bámultak, és ártatlanul elhittek mindent a messziről jött embernek.

Az öregek érezték, hogy nem lesz ez így jó, de a fiatalok hamar rákaptak az új módira. Leszólták a népükért aggódó öregeket, mert a csillogó új világ elkápráztatta őket.

Csakhamar bevezették a zenélő, beszélő dobozt, a rádiót, ami idegen zenével, a törzstől idegen szellemmel árasztotta el őket, mosta át az agyukat, nap, mint nap.

Az idegen kultúra lassan, de biztosan szétszedte az ősi hagyományokat.

A törzs tagjait már nem az isteneik, hanem az idegenek törvényei vezérelték, így elidegenedtek egymástól is. Idegeneké lettek. A pénz lett a gondolataik ura.

A törzs fiatal, tapasztalatlan tagjai anyanyelvi szinten szívták magukba az idegen kultúrát, és már sajátjuknak tekintették.

 Elveszett a régi becsület, az önbecsülés, amit a régi időktől kezdve fontosnak tartottak. Oda lett. Elárulták a régit. Árulókká lettek. Elárulták magukat, és a csillogó csecse-becsékért elárulták a földjüket, az élőhelyüket, a népüket.

Elárulták egymást lelkiismeretlenül, mert a régi istenes életüket, a kölcsönös tiszteletet, felváltotta az önzés, a kivagyiság.

Már nem volt már saját zenéjük, táncuk, teremtő gondolatuk, énekes életük. Ők már nem ők voltak.

Kivetkőzve az isteni harmóniából másokká, a másoké lettek.

A másság magával hozta a magányosságot.

Az idegenségtől idegesek lettek.

Márpedig az aki ideges az izgul, aggódik, szorong, nyugtalankodik, mérgelődik, dühöng., tehát rosszat gondol.

Rosszat gondolni, pedig rossz.

Ennek a történetnek, ennek a világnak  jó befejezést gondolni pedig jó, de hát ez önökre, rátok, reánk van bízva.

Ifj Csóri Sándor nyomán

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.