- Nem értem – rázta az asszony kétségbeesetten a fejét -, nem értem. Én jót akartam magának, és azt akartam, hogy… hogy végre érvényesíteni tudja képességeit… én… én ezt nem értem!

Drágffy odalépett hozzá, és kezét rátette az asszony vállára.

- Nézze, Klára – mondta csöndesen és nagyon komolyan -, öreg házigazdám, a kondás így fejezné ezt ki:
aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
A világégés vihara fölkavarta az emberiség szemétjét, és ez a szemét uralkodik ma itt nálunk.
De a legzavarosabb víz is megtisztul egyszer, és a szemét rendre visszakerül majd oda, ahova való.
És akkor majd el kell kezdeni az építést.
De addig nem. Szeméttel nem lehet építeni.
És aki jó szándékkal bár, de odaadja magát, és belekeveredik a szemét közzé,
az nemhogy segítene valamit, de ellenkezőleg: ront. 
Mert az ocsú vetőmaggá úgysem változik át soha, s a közéje keveredő jó mag csak késlelteti a szemét elrothadását.

Aki az ördög mellé szegődik, Klára, az csak az ördögnek tesz szolgálatot, másnak senkinek.

Az asszony néhány pillanatig maga elé nézett, aztán lassan megmozdult. A férfi keze lecsúszott a válláról.

- Sajnálom, hogy nem értünk egyet. Én jót akartam.

Egyenesen hidegen a férfi szemébe nézett.

- Vagy én is szemét vagyok, főméltóságú úr?

A férfi állta a nézését.

- Maga csak nem lát tisztán, és azt hiszi, hogy a maga jó szándéka győzni tud a mások rosszasága fölött.
Sokan vannak sajnos ilyenek, akik jóságukkal a gonoszt szolgálják.
Ha minden jó érzésű ember első naptól kezdve magukra hagyta volna a gazokat: már régen nem lennénk sehol.
Sajnos, a rablókat maguk ütik lovaggá a nyilvánosság előtt. ”

/Részlet Wass Albert: Elvész a nyom című könyvéből/

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés